|
Miért Színitanoda?
A Színitanoda 2004 szeptemberében alakult.
Előtte voltak apróbb csoportosulások melyek fiatalok foglalkoztatottságát voltak hivatottak betölteni, azonban egyértelmű igény iskola megalapítására csak az év tavaszán lett egyértelműen kimondva.Igény, egy iskolarendszer kiépítésére, mely munkahely, közép- és egyetemi tanítás mellett tud működni.
A kiindulópont az volt, hogy szakemberek foglalkozzonak a fiatal tehetségekkel.
Iskolarendszeren belül a színjátszás alapjait elsajátítsák, majd a szerzett tudással ki a Színművészeti Főiskolára felvételizzen, ki pedig értelmiségiként a saját szakmáján belül- legyen az orvos, tanár, közgazdász,stb- értékesítse.
Már a kezdeteknél világos volt: az önkifejezés,
-megismerés,kreativitás, az alkotásban való szabadság, a lámpaláz leküzdése, a nyilvános szereplés minden velejárója, műveltség, az értelmiségi szerepre való tudatosodás stb, mind mind olyan kisérő attitüdje kell hogy legyen az oktatásnak, mely a nem színészi hivatásra íratkozókat is érdekelté teszi.
A múlt.
A Népkör vezetősége felkarolta ezt az ügyet.
Termet, anyagi hátteret, munkalehetőséget biztosított a számunkra.
Szeptemberben megvolt a felvételi.Tizenkét tanítvány négy tanárral(Kálló Béla-G.Erdélyi Hermina,mesterség; Paskó Csaba,ének;Kovács Frigyes,beszéd)októberben megkezdte működését.Egész Vajdaság képviseltette magát az újdonsült osztályban; Ada,Zenta, Magyarkanizsa, Bácstopolya,Szabadka.Azóta már Moravica, Újvidék, Horgos,Mohol,Ürményháza is jelen van.
Az első év kísérleti osztálynak is minősíthető, hiszen ki kellett deríteni milyen tanítási keret, időbeosztás, fellépési lehetőségek szükségesek ahhoz, hogy a diákok valami egészet kapjanak.
A tanterv.
Félévkor nyílt órával mutatkozik be a tanoda.
Ez az jelenti, hogy nyilvános órán, interaktív módon, a tanárok közreműködésével a közönségnek lehetősége van bepillantani a műhelymunka menetébe.Jelenetek, monológok, improvizációk...A 2007-es évtől minden tantárgy szerepel a nyílt órán.
Költészet napi műsor.
Kovács Frigyes vezetésével alkalmi költészetnapi műsor készül.Lehetőség szerint szabadkai középiskolákban és vidéken is bemutatjuk- ápolva és hirdetve a magyar kultúrát és ezen belül az irodalmat.
Év végi vizsga.
Egész estét betöltő produkciónak is minősíthető.Itt összegezzük az egész évi megszerzett tudást, és egy előadás keretein belül megmutatjuk.
A tanári kar.
Kálló Béla, mesterség
Szőke Attila, mesterség
G.Erdélyi Hermina, mozgás
Paskó Csaba, ének
Kovács Frigyes, beszéd
P.Körmöci Petronella, kreativitás/koncentráció
2OO8-as évtől Brestyánszky B. Rozália pszihodrámát tanít majd.
Alkalmi tanárokat is foglalkoztatunk.Eddig Mezei Kinga(színművész),Ralbovszky Csaba(színművész),Góli Kornélia(dramaturg),Káich Katalin(színháztörténet),Brezovszky Roland és Tamara(néptánc),Pataki András(retorika),Urbán András(rendező),Sopsits Árpád(filmrendező),Mezei Zoltán(színművész)stb voltak...
Statisztika.
>Három nyílt óra.
>Két év végi vizsga.
>Két költészetnapi műsor.
>Arisztophanész: Nők Ünnepe (vígjáték)
rendező: Mess Attlia
>K. Kessey Száll a kakukk fészkére (dráma)
rendező: Péter Ferenc
>József Attila születésének évfordulójára készített performance A szabad ötletek jegyzékéből
>Vasárnapi rádióműsorok, melyek keretében minden tanodás önálló vers és próza mondási lehetőséget kap
>Karácsonyi koncert: musical,rock,metál,pop, underground magyarul és angolul, a Quintáll zenekar közreműködésével.Ennek turnéztatása.
>A három év alatt 32 diák.
>A tanodából négyen a Színművészeti Akadémia másodéves hallgatói.
>Idén heten jelentkeznek a Színművészeti Akadémiára.
>A Voice disco clubban havi egy alkalommal Színitanoda est szervezése,ahol a színház és Színitanoda barátok, közönség, együtt szórakozhat.
A jelen.
A 2OO6-os évtől új otthonunk van.
A Kosztolányi Dezső Színház keretein belül működünk.
(A Kosztolányi Színház a Tanoda főtámogatója.)
Minden rendezvényünket itt tartunk.
Ez a tény is azt hivatott mutatni, hogy egyre profibb, intézményszerűbb keretek között kívánunk működni, magunk köré vonva a szabadkai és vidéki fiatalokat.
Zárószó.
Ha úgy érzed, hogy több van benned mint amit a szürke hétköznapokban meg tudsz mutatni, kérlek társulj hozzánk.Iskolánk, rendezvényeink, előadásaink, koncertjeink, a vizsgák, nyílt órák, a bulik mind lehetőség számodra, hogy tartalmas időtöltésed legyen.
Ha netán még az osztályba is be szeretnél kerülni, jelentkezz.
Nálunk megtalálod a helyed.
|